Bláthy Ottó Titusz
(1860. augusztus 11., Tata – 1939. szeptember 26., Budapest)

2006.10.05.

Élete

Bláthy Ottó Titusz jómódú kereskedő család gyermekeként született és már az elemi iskolában kitűnt számoló tehetségével és gyors gondolkodásával. Nyelvismerete is kivételes volt: a németen kívül az angol, az olasz és a francia nyelveket is jól beszélte.
Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetem gépészmérnöki szakosztályán végezte, 1882-ben mérnöki diplomát kapott.

Első munkahelyén 1881-től 1883-ig – a MÁV gépgyára műhelyében és szerkesztési osztályán – dolgozott, majd 1883-ban lépett a Ganz és Társa villamos osztályának alkalmazásába mint gépszerkesztő. A gyár ideális helyszínt biztosított Bláthy szellemének kibontakozására, hiszen legnagyobb alkotásai, felfedezései a Ganz-gyár kötelékében születtek.

Bláthy sokszínűségét és sokoldalú tehetségét bizonyítja az a tény, hogy életének jelentős és gazdag műszaki alkotásai mellett komolyan érdeklődött a természettudományok különféle ágai iránt is. Csillagászati eredményei, országos tervei éppen úgy méltán keltettek feltűnést, mint a sakkjátékosok számára kidolgozott egészen újszerű feladatainak gyűjteménye. 1891-ben Lipcsében jelent meg „Vielzügige Schachaufgaben” című könyve, amelyben a sakkfeladványok terén a kombinációk új lehetőségét mutatta be. Káprázatos fejszámoló készsége volt, ami elősegítette gyors áttekintését, a problémák lényegének meglátását és végsőkig vitt egyszerűsítését.

Fiatalabb korában nagy kedvelője volt a kerékpározásnak. Saját tervezésű kerékpárjain nemcsak a budai hegyeket, hanem a környező országok hegyes vidékeit is körbekerekezte. Az autó megjelenésekor az autósport felé fordult érdeklődése, és egészen idős koráig szenvedélyes gépkocsivezető volt. Komoly kutyabarát és kutyatenyésztő volt. Több kutyakiállításon nyert díjakat.

Mint embernek is a nagyvonalúság volt a legfőbb jellemvonása. A pénzt könnyen kereste és könnyen el is költötte. A transzformátorrendszer szabadalmaiból a feltalálók fejenként 1 millió akkori forintot kerestek. Ezt az óriási vagyont élete végéig teljesen felélte (egy időben a Hungária szálló lakosztályában lakott, a biciklik mellett pedig a szőnyegeket is gyűjtötte). Műszaki eredményei azonban a legismertebb és legnagyobb tudósok közé emelték.

Érdemeiért sok méltó elismerésben volt része. A MEE 1903-ban, a budapesti és a bécsi Műegyetem 1917-ben, majd a Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben tiszteletbeli tagjainak sorába választotta. Az olasz király 1907-ben a Corona d Italia-rendjel tiszti keresztjével, 1933-ban pedig a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, a Magyar Automobil Klubnak. Választmányi tagja volt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek és számos más tudományos és társadalmi alakulatnak.

Munkássága

Bláthy a Ganz-gyárba való belépése utáni hónapokban kezdett elmélyedni az elektrotechnika tanulmányozásába Faraday kísérletei és Maxwell munkái alapján. Első jelentős eredménye, hogy felismerte a „mágneses Ohm-törvény" gyakorlati alkalmazásának módját, mely alapján 1883-ban átalakította az egyenáramú gépek mágneseinek alakját. Ezzel elérte azt, hogy a gépek teljesítrnénye azonos súly mellett az addiginak többszörösére emelkedett.

Első szabadalma már egy évvel később, 1884-ben napvilágot látott, amikor az egyenáramú dinamókhoz megszerkesztette az öngerjesztő higanyos feszültségszabályzót, amelyet a későbbi generátoroknál alkalmazott a cégen belül.

Egyik legjelentősebb és legismertebb alkotását két másik remek tudóssal, a gyár munkatársaival, Déri Miksával és Zipernowsky Károllyal készítette el. Közösen dolgozták ki az új áramelosztási rendszert, amely a transzformátornak elnevezett indukciós készülékek alkalmazásán alapul. A transzformátorokat Bláthy javaslatára zárt vasmaggal készítették, és köztes munkájuk a korabeli elektrotechnika egyik legfontosabb állomását jelentette.
Bláthy munkái közül a legjelentősebbek között vannak az első indukciós wattóra számlálók, melyeket 1889-ben a Ganz-gyár hozott forgalomba.

Szintén 1889-ben alkotta meg a vízturbinák önműködő szabályozására szolgáló lebegő dugattyús szervomotoros fordulatszám szabályozót. 1892-ben ilyen szabályozókkal indult meg a Tivoliban épült vízerőmű 6 db vízturbinája. A tudós a párhuzamos kapcsolással is kísérletezett, melynek eredményeként 1888-ban sikerült első ízben Treviso város erőműve szíjhajtásos váltakozóáramú generátorainak párhuzamos üzemeltetése.

Saját maga fejlesztett vízi és gőzturbinákat, melyek számos európai nagyvárost láttak el energiával a század első évtizedében.

1895-ben megalkotta Bláthy az első háromfázisú transzformátort, ezzel a magyar erősáramú ipar újabb műszaki és gazdasági fellendülése vette kezdetét.
Az olajhűtés jelentőségét a teljesítmény- és feszültséghatár-emelés szempontjából Bláthy hamarosan felismerte és megszerkesztette a mind nagyobb teljesítményű olajtranszformátor-típusokat. 1905-ben elkészült az első kétpólusú turbógenerátor, amelynek forgórészeivel azóta sem történt egyetlen üzemi baleset sem.

A 30-as években bekövetkezett nagy gazdasági válság után megfogyatkoztak a rendelések, a helyzet nem kedvezett a nagy létesítmények fejlődésének. Ekkor Bláthy, élete utolsó éveiben, a párhuzamos hornyú turbó forgórészek folyadékkal való hűtésével foglalkozott. Bláthy első, 1884-es szabadalmát élete során még több mint száz követte, melyek főleg a villamos gépek, transzformátorok és készülékek gyártásának területére vonatkoztak.

A Bláthy-féle wattmérő 1884-ből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A budapest-kelenföldi erőmű 44 MVA-es turbógenerátora a próbaállomáson

(1930)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összeállítás a Műszaki Nagyjaink című kiadvány felhasználásával készült.

(II. Kötet. Gépipari Tudományos Egyesület, 1967. Szerkesztő Szőke Béla)