Energiasuli

Barátod az energia
Ricsi

Legyél a környezet barátja!

Miért keletkezik annyi hulladék és szemét?

Hulladék és szemét keletkezik gyárakban és otthon is. Amikor tárgyakat gyártanak, például autógumit, tévét, széket, ételeket és számos egyéb dolgot, akkor melléktermék, úgynevezett salakanyag képződik. Ezt az anyagot semmire sem lehet felhasználni, így szemétnek minősül és a szemétégetőbe kerül. Otthon a mindennapok során bár keletkezik szemét is, leginkább mégis hulladék képződik. A szemetet a kukába dobhatjuk vagy lomtalanításkor kitehetjük az utcára, a hulladékkal viszont mást kell tenni.

Hová kerül a hulladék és mi lesz vele?

Tőlünk függ, hogy a hulladék hová kerül. Kerülhet szeméttelepre, legjobb esetben újrahasznosító telepre, legrosszabb esetben pedig erdőkbe, folyókba.

– Ha a kukába dobjuk a hulladékot, akkor szeméttelepre kerül, ahol egy idő után elégetik, amely nagyon károsítja a környezetet.
– Ha a természetbe kerül, akkor nagymértékben beszennyezheti azt, veszélyezteti, megmérgezheti a növényeket és az állatokat.
– Ezért a legjobb megoldás, ha újrahasznosító telepre visszük vagy szelektív hulladékgyűjtő konténerekbe dobjuk a hulladékot, így új tárgyak készülhetnek belőle. A természetes anyagokat pedig (faágak, növényi ételmaradékok, falevelek) célszerű komposztálóba helyezni.

Mindegyik hulladék ugyanolyan?

A hulladéknak különböző típusai vannak, ezért mindegyiket máshogy kell kezelni. Vannak könnyen lebomló (ezek pár év alatt beleolvadnak a környezetbe), nehezen lebomló és nem lebomló (évezredek alatt sem olvadnak bele a környezetbe) hulladékok. A gondot leginkább a nem lebomló hulladék jelenti, hiszen az sosem válik a környezet részévé. Ezen kívül megkülönböztetünk veszélyes és nem veszélyes hulladékot is.

lebomlik?

Lebomló hulladék: fa, papír, biológiai műanyag, pamut

Nehezen lebomló hulladék: nejlonzacskó (10-20 év), konzervdoboz (50-100 év), PET palack

Nem lebomló hulladék: kémiai műanyag vagy műanyag flakon, zöldüveg, porcelán

Veszélyes?

Vegyszerek, gyógyszerek, elemek, izzók, sütőolaj, elektromos készülékek

Mérsékelten veszélyes (III): aceton, benzin, nyomtató festékkazettája, ammónia

Fokozottan veszélyes (II.): elemek, akkumulátorok

Különösen veszélyes (I.): benzol, ólom, azbeszt, arzén, higany

Sajnos a háztartásban is egyre több van a nehezen vagy egyáltalán nem lebomló hulladékból. Gyakran túlcsomagolják a termékeket (több csomagolóanyagot használnak, mint amennyi a védelemhez szükséges lenne), vagy nem lebomló anyagba csomagolják, és ezzel növelik a felesleges hulladékot.

Miért jó újrahasznosítani?

Újrahasznosítással a hulladékból új tárgyakat lehet előállítani, így kevesebb szemét képződik, ráadásul ezzel kevesebb energiát használunk, mintha újonnan állítanánk elő a tárgyakat.
A természetes anyagok újrahasznosításának módja a komposztálás. Ha a növényi anyagokat, (pl. zöldség és gyümölcs maradékok, falevelek, ágak) megfelelően kezelve egy komposztáló ládában gyűjtik, akkor pár hónap alatt lebomlanak, így a virágok és fák számára hasznos tápanyag képződik belőlük.

Hogyan történik az újrahasznosítás?

A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken mindenféle hulladékot külön-külön gyűjthetünk. Külön konténer van a papírnak, külön a műanyagnak, külön az üvegnek és a fémnek. Nagyobb telepeken, gyűjtőudvarokban a veszélyes hulladékot is le lehet adni. Ezután a szétválogatott hulladék különböző cégekhez kerül, amelyek különböző módszerekkel újrahasznosítják azt, tehát a rossz, elhasznált papírból új füzetet, a törött üvegből új palackot készítenek.

Mit tehetsz, hogy kevesebb legyen a hulladék?

Bár az újrahasznosítás jó megoldás, azért a legjobb mégis az, ha odafigyelünk rá, hogy minél kevesebb hulladék vagy szemét keletkezzen otthonunkban. Íme, néhány tipp, amellyel Te is csökkentheted a keletkező hulladék mennyiségét:

  1. 1.

    Ha bevásárolni mentek, vigyetek magatokkal textilből készült szatyrot, táskát, így nem kell a boltban műanyag szatyrot vásárolnotok. Ezzel véditek a környezetet és pénzt is megtakarítotok.

  2. 2.

    Csak azt vegyétek meg, amire valóban szükségetek van. Könyvvásárlás helyett járjatok könyvtárba, bolti sütemény helyett, süssetek otthon.

  3. 3.

    Ha van papír és műanyagzacskó is a boltban a kenyérnek, zöldségnek és gyümölcsnek, akkor inkább a papírzacskót válasszátok.

  4. 4.

    Ha csak egy darab almát, narancsot, padlizsánt, stb. vesztek, akkor ne használjatok zacskót. Az árcímkét ragaszthatjátok közvetlenül a gyümölcsre, zöldségre is.

  5. 5.

    Olyan termékeket vegyetek, amelyeknek újrahasznosítható (papír, üveg, fém, PET) a csomagolása.

  6. 6.

    Válasszatok olyan italokat (tejet, üdítőt), amelyeknek visszaváltható az üvege.

  7. 7.

    Csak természetes, lebomló anyagból készült tárgyakat vegyetek meg, pl. pamutból készült ruhát válasszatok a műszálas helyett, ne vegyetek porcelánban árusított krémeket, műanyag helyett fából készült játékokat vásároljatok, illetve válasszatok újrahasznosított termékeket (papír zsebkendő, füzet).

  8. 8.

    Ha sok étel marad meg nálatok, akkor vegyetek komposztálót, így azokból értékes földet állíthattok elő, amellyel táplálhatjátok a virágokat, növényeket.

  9. 9.

    Használjatok tölthető elemeket.

  10. 10.

    Néhány dolgot otthon is újrahasznosíthattok, készíthettek belőlük jópofa, hasznos tárgyakat. Ötleteket itt találtok.

  11. 11.

    Mielőtt kidobnátok egy bútort, készüléket, győződjetek meg róla, hogy nem lehet-e megszerelni, felújítani, átfesteni.

  12. 12.

    Mielőtt kidobnátok egy ruhát, játékot kérdezzétek meg a barátaitokat, hogy szüksége van-e rájuk valakinek. Ezenkívül rászorulóknak is felajánlhatjátok (barkácsüzletek mellett vannak ruhagyűjtő konténerek, interneten kereshettek alapítványokat), vagy eladhatjátok azokat az interneten, illetve vásárokban.

  13. 13.

    Használjatok energiatakarékos izzót, hiszen akár tízszer tovább bírja, mint a hagyományos izzó. Ha hagyományos izzót használtok, akkor 10 év alatt 10 darab villanykörtéből válik hulladék, míg egy darab takarékos izzó akár 10 évig is működik, így kevesebb hulladék képződik.

  14. 14.

    Mielőtt megvesztek valamit gondoljátok át, hogy valóban szükségetek van-e rá, jó minőségű-e, környezetbarát anyagból készült-e és van-e rá garancia. Fontos tudni, hogy minden termék előállításakor salakanyag keletkezik, tehát ha olyan dolgot veszel meg, amelyre tulajdonképpen nincsen szükséged, azzal csak felesleges szemetet állítasz elő.

ELMŰ-ÉMÁSZ – Társ az energiatakarékosságban