Thalész megfigyelte, hogy a gyapjúval megdörzsölt borostyánkő (megkövesedett gyanta) apró tárgyakat, vonz magához. A gyanta görög nevéből, az elektronból alkották meg később a jelenséggel foglalkozó témakör tudományos elnevezését, az elektromosság szót.
Gilbert a XVII. század elején újraélesztette az ókorban már felfedezett elektromos és mágneses jelenségek megfigyelését. Felfedezte, hogy sok más anyag is elektromos állapotba hozható dörzsöléssel.
Guericke, Magdeburg polgármestere, akit inkább a vákuumos kísérleteiről ismerünk, 1660-ban megalkotja az első elektromos gépet, amely dörzsölés hatására szikrákat szór.
A szegény családból származó Franklin ifjú korában hajózott át az újvilágba szerencsét próbálni. Philadelphiában egy nyomdánál segédkezett, ezalatt az ott nyomtatott könyveket elolvasva művelődött. Később saját nyomdát nyitott, és idővel a városi postahivatalt is ő irányította. 1752-ben kezdett el foglalkozni az elektromos kisülések jelenségének vizsgálatával, kutatásai során alkotta meg a villámhárítót.
Dufay kétféle elektromos állapotának magyarázatára megalkotta az elektromos töltés fogalmát. Ezek szerint töltés a töltést taszítja, míg töltés az anyagot vonzza. Franklin az üvegelektromos anyagokat gondolta töltéssel rendelkezőnek. Elmélete nem adott magyarázatot arra, hogy két töltés nélküli anyag miért taszítja egymást. Ennek ellenére felismerte és megfogalmazta a töltésmegmaradás törvényét, miszerint egy elektromos jelenség lejátszódása közben az anyagokban lévő töltések összmennyisége nem változik. Franklin idősebb korában részt vett az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megalkotásában, annak egyik aláírója volt.
Gray kísérletei arra irányultak, hogy mely anyagok képesek dörzsölés hatására elektromos állapotba kerülni, melyek tartják meg elektromos állapotukat, és melyek nem. Így fedezte fel, hogy a fémek továbbadják elektromos állapotukat, ezért vezetőknek nevezte el.
Dufay folytatta Gray kísérleteit, és arra a következtetésre jutott, hogy a dörzsöléssel elektromos állapotba hozott tárgyak egymásra vonzó vagy taszító hatással vannak. Ezért az anyagokat kétféle csoportba sorolta: az egyik csoportban lévő anyagok úgy viselkednek, mint a gyanta (borostyán), azaz magukhoz vonzzák a tárgyakat, ezeket gyantaelektromos anyagoknak nevezte, a másik csoportban lévő anyagok pedig úgy, mint a megdörzsölt üveg, azaz eltaszítják maguktól a tárgyakat, ezek lettek az üvegelektromos anyagok.
Musschenbroek, leideni fizikaprofesszor készített először olyan berendezést, amely az elektromos állapotot (a később elnevezett töltéseket) képes volt tárolni. Egy feltöltött tárgyról egy fémdróttal elektromosságot vezetett üvegburában tárolt vízbe. Amikor a berendezést kézben tartva véletlenül a fémdróthoz ért, erős áramütés érte. Így fedezte fel, hogy két vezető anyagot (vizet és a kezet) egy szigetelő anyaggal (üveg) szétválasztva az egyik vezetőbe elektromosság (töltések) vihetők és tárolhatók. Ez volt a mai kondenzátor őse. A felfedezés helye után nevezték el a berendezést leideni palacknak.
Benjamin Franklin kísérletekkel igazolta, hogy a villámlás és a dörzselektromos gépeknél keletkező szikra ugyanaz a jelenség. Zivatar idején egy papírsárkányt feleresztve próbálta a légkör elektromosságát elvezetni, és összegyűjteni egy leideni palackba. Sikerének kulcsa az a felfedezés, hogy a csúccsal rendelkező vezető anyagok (fémek) könnyen átveszik és átadják az elektromosságot. Ezt ma csúcshatásnak nevezzük. A felfedezése révén alkotta meg a villámhárítót, egy hegyes fémdrótot, amely a magasból elvezeti az elektromosságot a földbe, ezzel elkerülve, hogy a villám az épületbe csapjon.
Aepinus továbbgondolta Franklin elektromos töltésről alkotott elméletét, és egy új elméletet alkotott, miszerint létezik egy mindenen átfolyó anyag (fluidum), amely átjárja az anyagokat. Két fluidum taszítja egymást, két fluidumhiányos anyag szintén, míg egy fluidumos és egy fluidumhiányos anyag egymást vonzza. A megfogalmazás könnyítésére vezette be a fluidummal rendelkező anyag kifejezés helyett a pozitív töltésű anyag kifejezést, a fluidumhiányos anyagra a negatív töltésű anyagot mondta.
Coulomb az elektromosan töltött tárgyak között fellépő erőhatások nagyságát mérte az általa készített torziós mérleggel (torziós ingával). Egy torziós szálra feltöltött fémgömböt erősített, amely elé egy másik feltöltött gömböt rögzített. A két gömb feltöltésének mértékétől és a köztük lévő távolság nagyságától függően mérte a csavarodás mértékét, amit az elektromos taszítás okozott. Megállapításai szerint a kialakult erőhatás egyenesen arányos a gömbök töltöttségének mértékével és fordítottan arányos a köztük lévő távolság négyzetével.
Galvani, a bolognai egyetem professzora a békák anatómiájával foglalkozott. Boncolásai közben vette észre, hogy a rézkampóval kifeszített combizom, ha a vasszikével az ideghez ér, összerándul. Hasonló jelenséget figyelt meg, amikor vaskorlátra akasztott rézkampó segítségével békacombokat, a vashoz érő békacomb megrándult. Galvani értekezésében állati elektromosságnak tüntette fel a jelenséget, és feltételezte, hogy azt az agy hozta létre.
Michael Faraday fiatal korában egy könyvkötészetben dolgozott Londonban. A munka mellett rengeteget tudott olvasni, művelődni. Ebben a műhelyben köttette könyveit a híres kémikus, Humphry Davy, aki felfigyelt az ifjú Faradayre. Maga mellé fogadva őt, Faraday beleásta magát a kémia és a fizika tudományába. 1821-ben kifejlesztett egy olyan berendezést, amely elektromos áram hatására forgómozgást végzett, és elektromotornak nevezte el. Ezután hosszú kísérletsorozatba kezdett, amelyben azt akarta kimutatni, hogy mivel az elektromos áramnak van mágneses hatása, és az elektromos és mágneses jelenségek igen hasonlók, ezért a mágneseknek is lehet elektromos hatása. Hosszantartó, aprólékos és kitartó munkájának köszönhetően 1831-ben felfedezte az elektromágneses indukciót. Gondolatát úgy pontosította, hogy ha mozgó töltéseknek van mágneses hatása, akkor mozgó mágneseknek is lehet elektromos hatása. Ennek ismeretében tudta megalkotni az első dinamót, amit a generátorok ősének tekinthetünk. Figyelme ezek után az elektromos áram vegyi hatására fordult, és alapvető törvényszerűségeket talált az árammal átjárt folyadékok vizsgálatakor. Ezeket az ő szóhasználatával ma is az elektrolízis törvényeinek nevezzük.
Volta, Galvani kortársa másként értelmezte a békacombos kísérletet. Úgy gondolta, hogy az elektromosságot a két különböző fajtájú fém és az őket összekötő folyékony anyag (a békacombban található nedvek) hozza létre. Ezt nevezzük érintkezési elektromosságnak. Hatása gyengébb a dörzselektromosságnál, de tartósabb. Elméletét alátámasztva 1800-ban megalkotta híres oszlopát, amelynél egyszerűen egymásra helyezett réz és cinklemezek közé nedves kartonpapírt tett. Ezt nevezzük galvánelemnek. Az így készített elemeket egymásra téve mint egy oszlop, a hatás sokszorozódik. A Volta-oszlop teremtette meg az elektromos áram úttörését, ugyanis a dörzselektromos gépek nem tudtak hosszú időn át töltéseket adni.
Jedlik Ányos 1800-ban született Szimőn (a mai Szlovákia területén) Jedlik Istvánként. Gimnáziumi éveit Pozsonyban töltötte, majd Pannonhalmára ment, hogy bencés szerzetes legyen. Ekkor vette fel az Ányos nevet. 1825-ben pappá szentelték. Győrben, Pozsonyban és Pesten is tanított, rengeteg kísérletet végzett és mutatott be, szertárát folyamatosan bővítette. 1826-ban elsőként állított elő szódavizet. Egy 1861-es leírás szerint elkészítette az első dinamót, de ennek jelentőségét nem látta, így annak szabadalmát 1867-ben a német Werner Siemens (1816-1892) nyújtotta be. Jelentős optikai újítása a színképvizsgálatokhoz használt optikai rácsokat készítő rácsosztógép volt, amellyel üveglapra milliméterenként 2000 vonalat tudott karcolni. Ennél sűrűbbet 100 évig nem tudtak készíteni. Elsőként tanított fizikát magyar nyelven, az ehhez szükséges magyar szakszavak egy részének megalkotása is az ő nevéhez fűződik (például a dugattyú, huzal, eredő, nyomaték, kitérés). A szabadságharc után a pesti egyetem rektora és az akadémia tagja lett. Professzori székét Eötvös Lorándnak átadva 1878-ban visszavonult a győri rendházba, itt halt meg 95 éves korában.
Oersted, a koppenhágai egyetem tanára 1820-ban egy véletlen folytán felfedezte az elektromos áram mágneses hatását. Amikor az elektromos áramról tartott előadása közben áramot folyatott egy vezetékben, a közelben ott felejtett iránytű kimozdult az északi irányból.
Biot és Savart Oersted felfedezését felhasználva különböző méretű és alakú fém vezetékek mágneses hatását vizsgálták, és összefüggést kerestek az elektromos és a mágneses hatás között. Eredményeiket a róluk elnevezett törvényben foglalták össze.
Ampère a francia forradalom idején fiatal forradalmárként tevékenykedett. A forradalom után a párizsi egyetem fizikaprofesszora lett. Oersted kísérletéről hallva kezdett kísérletezni az áramokkal, és 1820-ban igazolta, hogy a vezetékben folyó áramok egymásra erőt fejtenek ki. E jelenségek leírására alkotta meg a ma is használatos elektrodinamika kifejezést. Elmélete szerint a körbe-körbe folyó áramok (köráramok) olyan mágneses hatást keltenek, mint egy iránytű mágnestűje. A vasban kialakuló mikroszkopikus köráramokkal magyarázta a vas mágneses tulajdonságát. Ő készített először elektromágnest, és árammérő berendezést.
Seebeck a különböző fémekben folyó elektromos áramot vizsgálva fedezte fel, hogy ha két fémet összeforraszt és a két fém végét összeköti (zárja az áramkört), akkor mindaddig folyt áram a fémekben, míg a forrasztási helyet a kezében tartotta. A jelenséget úgy értelmezte, hogy akkor folyik áram a fémekben, ha a forrasztási hely más hőmérsékletű a fémek maradék részéhez képest. Ezt a jelenséget termoelektromos jelenségnek, vagy Seebeck-effektusnak nevezzük.
Ohm, a kölni gimnázium tanára az áramforrás erőssége és a kialakuló áram erőssége között keresett kapcsolatot. 1826-os felfedezése szerint az áramforrás elektromotoros ereje (feszültsége) és a kialakult áramerősség között egyenes arányosság van. Az arányossági tényező az áramkörben lévő fogyasztótól függ. Ezt elektromos ellenállásnak nevezte.
Henry, amerikai fizikus már 1830-ban, azaz egy évvel Faraday felfedezése előtt megfigyelte az indukció jelenségét, de tapasztalatait nem tette közzé. Faraday indukciós törvényének közzététele után is foglalkozott a jelenséggel és miközben Morse telegráfjának elkészítésében segédkezett, egy érdekességet fedezett fel. Az áramjárta tekercs mágneses hatása visszahat saját áramkörének működésére. Ezt nevezzük önindukciónak.
Lenz az elektromágnesség tanulmányozása során alkotta meg az indukált áram irányának elméletét, miszerint a keletkező áram iránya mindig olyan, hogy az őt létrehozó hatást gyengíteni igyekszik. Törvénye az energiamegmaradás törvényének az elektromosságra alkalmazott változata. Joule-tól függetlenül vizsgálta az áram hőhatását.
Az amerikai születésű Morse festőművész volt. Festőként járta be a világot. Egyik hazafelé vezető hajóútján hallott először az elektromágnesről. Ezután kezdett foglalkozni egy olyan berendezés kifejlesztésével, amellyel nagy távolságokra lehet üzenetet küldeni. 1838-ban készült el telegráfja. Működéséhez az általa kitalált kódot használta, amelyet azóta is Morse-kódként ismerünk.
Kirchhoff fiatalon, egyetemi hallgatóként dolgozta ki Ohm elméletének általánosítását, az elektromos hálózatok törvényszerűségeit: a csomóponti törvényt és a huroktörvényt. Bunsennel együtt megalapozták a színképelemzés módszerét, és több kémiai elemet fedeztek fel.
Joule munkássága elsősorban a mechanikai és hőtani folyamatok részletes vizsgálatára terjedt ki, másokkal együtt dolgozott az energia fogalmának tökéletesítésén és az energiamegmaradás törvényszerűségének elméletén. Ennek kapcsán fordult az elektromos áram hőhatásának vizsgálatához, amelynek eredményeképpen az elektromos áram teljesítményét ma értelmezni tudjuk. Ezek szerint az áram teljesítménye egyenesen arányos az áram erősségével és az áramforrás feszültségével.
A skót Maxwell elődei eredményeit és törvényeit rendszerezte, matematikai formába öntötte és négy egyenlet segítségével leírta az elektromos és mágneses mező kölcsönhatását az anyaggal. Munkája az elektromágnesesség terén olyan volt, mint Newtoné a mechanikában. Egyenleteiből levezette, hogy az elektromos és mágneses mező zavarai a térben terjedni tudnak, méghozzá fénysebességgel. Feltételezte, hogy a fény elektromágneses hullám.
Jedlik egyik legnagyobb felfedezése az 1861-ben felfedezett dinamó-elv volt, ennek lényege, hogy nincs szükség több különböző gépre, hanem egyetlen géppel is el lehet érni az áram létrehozását. Ha ugyanis a gépben elektromágnest használunk, ennek vasmagjában mindig van annyi remanens mágnesesség, hogy azzal a tekercsben gyenge áramot lehet indukálni. Ha ezt újra az elektromágneses tekercsbe vezetjük, annak mágnesessége erősödik. Ez egy bizonyos határig tovább folytatódik, és végül erősáramot kapunk. Ez volt a dinamó elve, amelynek felfedezését (1867) külföldön Siemensnek tulajdonítják, de bizonyítékok vannak arra, hogy ez a felfedezés Jedlik érdeme.
Hertz, német fizikus Maxwell elektromágneses elméletének igazolásával foglalkozott. Először ő épített rezgőkört, ami elektromágneses hullámokat bocsátott ki. Ezzel kísérletileg is alátámasztotta Maxwell elméletét. A hullámok terjedési sebességének mérésekor a Maxwell által megjósolt fénysebesség adódott. Maxwell elméletét nemcsak igazolta, de értelmezte, egyszerűsítette és népszerűsítette is, mivel matematikai formalizmusa sokak számára „nehezen emészthető” volt. Munkásságával ő alapozta meg a rádiózás, a televíziózás, a mikrohullámú sütő és a radar feltalálását. Kutatásai nyomán a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége, a Hertz (Hz) lett.
Tesla a világ leghíresebb feltalálóinak egyike. Élete során 146 szabadalma volt. Tanulmányait többek között Budapesten végezte. Itt ismerkedett meg Puskás Tivadarral. Segédkezett a budapesti telefonközpont kiépítésében. Ezután Amerikába költözött, hogy megismerkedjen Edisonnal. Nagy verseny alakult ki Edison és Tesla között az egyenáramú és váltakozó áramú rendszerek alkalmazása miatt. Később igazolást nyert, hogy Tesla váltóáramú gépei és berendezései sikeresebbek. Nevéhez fűződik a háromfázisú generátor és a váltóáramú motor megalkotása. A rádiósugárzás elvét is neki köszönhetjük.
Edison minden idők legnagyobb feltalálója. Nevéhez több mint 1000 találmány köthető. Többek között ő tökéletesítette a szénszálból készített izzót. Több mint egy éves kitartó és aprólékos munka eredményeképpen 1879-ben izzott fel az első izzólámpa, amely 45 órán keresztül világított. Sikeres kísérleteit követően egy villamos erőművön kezdett dolgozni, amely egy kisebb városrész világítását táplálta volna. Az első villanytelepét végül 1882-ben New Yorkban helyezte üzembe. Kitartóan ragaszkodott az egyenáramú hálózatok alkalmazásához.
Déri Miksa (1854-1938) a budapesti és a bécsi műegyetemen tanult vízépítő-mérnöki szakon. Szegeden részt vett a Duna és a Tisza szabályozási tervének kidolgozásában, de érdekelték az elektrotechnikai kérdések is, ezért Pestre költözött és a híres Ganz-gyár alkalmazásában dolgozott. Bláthy Ottó (1860-1939) a bécsi műegyetemen tanult gépészmérnöknek, majd a budapesti Ganz-gyárban végzett elektrotechnikai kutatásokat. Közel száz szabadalma volt, számos díjat nyert, többek között megalkotta a „villanyórát”, azaz a fogyasztásmérőt, amit ma már minden lakásban megtalálunk. Zipernowsky Károly (1853-1942) gyógyszerészként kezdett dolgozni, majd beiratkozott a pesti műegyetemre. Az egyetem elvégzése után a Ganz-gyár újonnan alakult villamos osztályának vezetője lett. Itt alkotta meg 1885-ben a három mérnök az energiaátvitelre alkalmas zárt vasmagú transzformátort.
Just Sándor és Hanaman Ferenc 1904. december 13-án, Budapesten szabadalmaztatták volfrám izzószálas izzójukat. Ez az izzó fényesebben és hosszabb ideig világított, mint a szénszálas izzók. A volfrámszálas izzók először Tungsram márkanéven váltak ismertté.
Magyarországon 1954. január 20-án tartották az első televíziós próbaadást. Az éles adásig azonban még el kellett telnie néhány évnek, hiszen az első, Orion márkájú televíziókat is csak 1956 tavaszától hozták forgalomba. A készülékek gyorsan fogytak, így 1957. május 1-jén elindulhatott a Magyar Televízió hivatalos, éles adása. A magyar televíziózás első évtizedében fekete-fehér adást sugároztak. A színes adás 1969. április 5-én indult el, akkor még francia gyártmányú készülékeken, mivel a magyar színes televíziók gyártását csak 1970-ben kezdték meg.
A hagyományos, képcsöves tévéket lassan teljesen felváltják a plazma és LCD típusok. Ezeknek eltér a működése a képcsövesekétől. A plazma tévé esetében minden egyes képpont (pixel) három kicsi kamrából áll, amelyek a piros, a zöld és a kék alapszínekre vannak felosztva. Ezek a kamrák két üvegtábla között helyezkednek el és speciális nemesgázkeverékkel vannak megtöltve. A megfelelő szín megjelenését a hátsó üvegtábla foszforrétegének színe adja. Amennyiben a kamrák elektródájára elektromos impulzust bocsátunk, a gázkeverék plazmaállapotba kerül, és a benne felszabaduló megfelelő töltésű ionok a foszfor hatására fényt bocsátanak ki. Az így kigyújtott több millió, saját fénnyel rendelkező pixel éles plazmaképet állít elő, amely vibráció-, és torzításmentes. Az LCD (Liquid Crystal Display) technológia hasonlít a plazmára, hiszen itt is két áttetsző lap között helyezkednek el a pixelek , azonban nem nemesgázzal vannak megtöltve, hanem folyadékkristályokkal.
A ma használatos számítógép megvalósításáig hosszú idő telt el. A megelőző kutatások, fejlesztések már a 19. században elkezdődtek. Először csak számológépeket készítettek, majd egyre komplexebb, kódok megfejtésére és katonai célra szánt készülékeket. Később egyre fejlettebb gépeket alkottak már kereskedelmi és tudományos célra (a fejlesztésekben Neumann János magyar matematikus is részt vett). Az első számítógépek még fél futballpálya méretűek voltak, ma pedig már azoknál sokkal gyorsabb és nagyobb teljesítményű gépek is akár egy zsebben elférnek.
Az első műholdat 1957. október 4-én lőtték fel a mai Oroszország területéről, neve pedig Szpunyik-1 volt.
Meglepő, de az elektromos autók már a 20. század elején elterjedtek voltak, hiszen akkoriban még nem jártak sikerrel a benzines autók. Később ez megváltozott és majdnem száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra felfigyeljünk az elektromos járművekre. 1914-ben Edison bemutatta új elektromos autóját, amelyet pár évben belül tökéletesített is, ám addigra Ford piacra dobta olcsó benzines járművét, amely gyorsan piacvezetővé vált. 1931-ben Tesla alkotott elektromos autót egyfajta távvezérlő segítségével. Félve, hogy tanulmányát ellopják megsemmisítette az adókészüléket. Bár járművét egy múzeum őrzi, a jeladó nélkül használni azóta sem tudta senki. 1975-ben született meg a Didic Citicar, amely egy kétszemélyes városi autó volt. Ugyanebben az évben az amerikai posta is elektromos furgonokat kezdett el használni. Manapság egyre több autógyártó készít elektromos autókat. Ezek előnye, hogy nem távozik belőlük környezetszennyező és büdös kipufogógáz, valamint akkumulátoraik újrahasznosíthatóak és savmentesek. A fejlesztéseknek köszönhetően egyre jobb teljesítményűek, némelyik már vetekszik a benzines sportautókkal. Elterjedésüket egyelőre magas áruk korlátozza.
A kompakt fénycső élettartama hosszabb a hagyományos izzóénál, akár 15000 óra is lehet és akár 80%-kal kevesebb áramot fogyaszt. Jó hatásfokú, viszont gyengébb a színvisszaadása. Ez azt jelenti, hogy kevésbé tűnik természetesnek a fénye, mint a hagyományos izzó esetében. Ezek a fényforrások a bennük használt anyagok miatt veszélyes hulladéknak minősülnek és így szelektíven kell gyűjteni azokat.
