Energiasuli

Oktatási segédlet
Ricsi

Tematika

Tematika javaslat a 7. és 8. évfolyam számára az elektromos energia tananyagba történő beillesztésére.

Az általános iskolai tananyag előírása szerint az elektromos energia tárgyalását a 8. osztályban kell végeznünk. Azonban ne feledjük, hogy ennek tárgyalásához az alapokat már a 7. osztályban is megkezdjük. Igaz, külön leckében nem foglalkozunk az elektromos energiával, mégis a 7. osztályos tananyag több helyén is utalhatunk erre.

Kölcsönhatások

Ebben a témakörben tanítjuk meg az alapvető kölcsönhatásokat, így az elektromos kölcsönhatást is. Itt tanítunk meg olyan fogalmakat, mint vonzás és taszítás, töltés, villám, szikra. Éppen ezek kapcsán utalhatunk arra, hogy ezt a kölcsönhatást valamilyen módon hasznosítani is lehetne.

Az energia

7. osztályban elsősorban a mechanikai és termikus kölcsönhatás kapcsán beszélünk az energiáról. Az energia, ami valaminek az állapotát jellemzi, és a változtató képességére utal. Ha időnk engedi, térjünk ki arra, hogy a tanult többi kölcsönhatás kapcsán is beszélhetünk különböző fajta energiáról, így az elektromos energiáról is.

A teljesítmény, hatásfok

Ennek a két, munkavégzést jellemző fogalomnak a tárgyalásakor nem is tudjuk kikerülni az elektromos energiát, hiszen a wattban kifejezett teljesítményértékeket leginkább az elektromos berendezéseken találjuk. Használjuk bátran ezeket a példákat (60 W-os izzó, 2000 W-os porszívó, stb.). A hatásfok tárgyalásakor beszélhetünk a hőveszteség fogalmáról és az energiatakarékosságról is.

Az égéshő

Az égéshő tárgyalásakor kerül szóba a koksz (szén) vagy a kőolaj és földgáz elégetése kapcsán a hőerőgépek és a hőerőművek működése. Itt mindenképp meg kell említenünk az erőművek építésének célját, azaz azt, hogy az erőművek elektromos energiát termelnek. Ha időnk engedi, mindenképp beszéljünk az erőművek működése közben keletkező környezetszennyezésről, egyáltalán az erőművek környezeti hatásairól, az alternatív energiaforrásokról, valamint az energiatakarékosságról.

A 8. évfolyam fizika tananyagának jelentős része az elektromossággal foglalkozik. Ha végiggondoljuk, a leckék sora el kell, hogy vezesse a tanulókat oda, hogy mi az elektromos energia, és hogyan szövi az be életünket, mindennapjainkat. A következő leckék kifejezetten az elektromos energiával, vagy annak hasznosításával foglalkoznak:

Az elektromos áram (4 óra)

Az elektromos áram fogalma, a feszültség fogalma és mérése, az áramerősség fogalma és mérése, az elektromos áramkör.

Az egyenáram és hatásai (7 óra)

Az ellenállás fogalma. Ohm törvénye. Vezetékek ellenállása. Soros és párhuzamos kapcsolás. Az áram hőhatása, az elektromos munka és teljesítmény. Az elektromos fogyasztás. Az áram kémiai, fény, élettani és mágneses hatása.

A váltakozó áram (6 óra)

Az elektromágneses indukció. Váltakozó áram fogalma. A váltakozó áram előállítása, generátorok. Transzformátorok. Az elektromos hálózat. Gyakorlati alkalmazások. Energiatakarékosság.

ELMŰ-ÉMÁSZ – Társ az energiatakarékosságban